Ha egy kövezetet a kövek királyának hívnak, azzal a kővel nagy baj nem lehet. Így van ez a gránit esetében is, hiszen e kitüntető jelzőt nem véletlenül kapta meg ez a magmatikus kőzet. A gránit legfőbb alkotóeleme a kvarc, az alkáliföldpát és a csillám. Hogy a gránit a kövek királya lehet, az annak köszönhető, hogy személyében az egyik legellenállóbb követ tisztelhetjük. Ezt a rendkívüli keménységet eltérő nagyságú és keménységű szerkezeti szemcséinek köszönheti. Mivel nagyon tömör, így jól ellenáll a természet viszontagságainak. Ebből következik, hogy a gránit nem csak beltéren, de kültéren is bátran alkalmazható kő, mellyel sokan élni is szoktak. Mivel elképesztően tartós kövezet a gránit, éppen ezért nagyon alacsony a karbantartásának az összege, hiszen nem kell lépten-nyomon összetört lapokat cserélgetni. Ha úgy döntünk, hogy a konyhában gránit lapokat teszünk le, akkor nem kell azzal számolnunk, hogy az állandó, kis sugárban történő járkálás idővel tönkreteszi, megrepeszti a járólapokat. A gránit esetében ilyesmi nem fordulhat elő. De ugyanez a helyzet, ha gránitból képzeljük el a konyhapultunkat: az ellenállósága következtében nem kell avval számolnunk, hogy valamikor is cserélni kell majd a konyhapultot.
↧